2020 ÉV ELEJÉN TUDTUK, HOGY EZ AZ ÉV VÁLTOZÁST HOZZA. DE KI GONDOLTA VOLNA, HOGY ENNYIRE?! 

Pont egy évvel ezelőtt Katával (ikertestvéremmel és egyben munkatársammal, akivel már 8 éve együtt építgetjük az ille/olla-t) megfogalmaztuk, hogy az idei év a változások éve lesz. Ez várható volt és látható jelei is voltak, mert Kata élete kerekedett: szíve alatt hordta Rózsát. A kis unokahúgom  februárban látta meg a napvilágot. Kata elhagyta a nyüzsgő nagyvárost és férjével vidékre,Győrbe költözött egy kertes házba. Igy Budapesten egyedül maradtam a sok ille/ollás teendővel és családommal, 3 gyermekemmel. Úgy gondoltam, ez egy átmeneti állapot, a gyermekágy után Kata kicsit más feladatkörben, más térben, de folytatja a közösen felépített munkánkat…

 

 

Aztán márciusban jött a Covid. Erről nem kell hosszabban írnom, mert szerintem pontosan mindenki átérzi, hogy mit is jelentett ez az életünkben. Ez az ismeretlen, idegen és váratlan “ellenség” a változást hozta: a befelé fordulást, a bezártságot, a félelmekkel és aggodalmakkal való megküzdést, egy új, túlélési stratégia felépítését, kapcsolatok átalakulását, új szokások kialakítását.

Utóbb kiderült, ez a covidos háromnegyed év csak a körülményekhez való igazodás volt ahhoz a változáshoz képest,ami ősszel történt az ille/olla-ban: Kata végérvényesen kiszállt cégből. 

Váratlanul ért a döntése. Egy világ omlott össze bennem, és úgy éreztem elárult, megcsalt és magamra hagyott.  Akárhogy is, de Kata nemcsak munkatársam, testvérem, hanem ikertestvérem is. Ez azt jelenti, hogy olyan szoros kötelék van köztünk, amit sokszor mi sem tudunk felfogni. Hihetetlen volt számomra, hogy így döntött! 

De így év vége felé elfogadtam, hogy egy másfajta életvitelt választott. Sőt, nemcsak,hogy elfogadtam, hanem a hála és köszönet is megfogalmazódott bennem! Kata, köszönök mindent! Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyire hálás vagyok Neked!

 

 

ÉS MOST JÖJJÖN KATA, HOGY HOGYAN TEKINT A KÖZÖS UTUNKRÓL ÉS A JÖVŐNKRŐL:

“Az ille/olla igazából Lenke gyermeke, ő alapította, ő “teremtette” meg. 8 évig gondját viseltem, míg Lenke gyermekei Doma((8), Ágó(6) és Blanka (3) meg nem születettek. Most már úgy érzem, ahogy a gyermekek felcseperedtek és önállóak lettek, úgy az ille/olla is önjáró lett. El kell engednem. Már nélkülem is boldogul, így visszaadom a “nevelgetését”.  Most a saját életemen és gyermekemen a sor.

 

Nagyon sokat tanultam és tapasztaltam a munkám során: egyre többet ismertem meg magamból és a világból .Ahogy a  céget vezettem, brandat építettem, vásárokra jártam, külföldre utaztam, vásárlókkal találkoztam, kabátokat hajtogattam, számlákat állítottam ki, tárgyaltam stb... egyre  közelebb kerültem magamhoz, a vágyaimhoz. Titkon, legbelül pedig egy más világ vonzott, mint amiben éltem. A természet egyre inkább hívogatott, csalogatott. Megfogalmazódott bennem, hogy ez a nyüzsgő, rohanó és vibráló nagyvárosi élet már nem nekem való, és most egy lassabb, csendesebb, természetközelibb életre vágyom. Ahol több időt tölthetek a családommal, gyermekemmel és a megművelt kis kertemmel, természet gyümölcseivel. Ebbe az új életformába már nem fér bele az a nyüzsgő, egyedülállónak való életforma, amit az ille/olla-val vállaltam és csináltam. 

  

Döntésem másik oka, hogy Lenkével a zavaros és furcsa  munkatárs- testvér kapcsolatunkba szeretnék tiszta vizet önteni  (nem tagadás, amellett,hogy családias és jó volt együtt dolgozni, volt köztünk egy-két feszültség).  Úgy érzem, el kell kicsit távolodnunk, hogy aztán újra egymásra találhassunk. <3

Köszönöm, és hálát adok mindazokért, akik ezen az úton velem voltak, akikkel összehozott ez az út! Lenkének, hogy rám merte bízni a “gyermekét”, hogy bízott bennem, és, hogy a nehézségekkel együtt, de (meg)csinaltuk! 

 

2021-ben más formában találkozunk!