Farkas Anita nagykövetünk életmottója: Élj meg minden napot!

Igenis lehet másképp, hogy nem feltétlenül minden az, hogy téged előléptessenek, hogy sok pénzt keress, hogy hozzámenj, ahhoz a valakihez, vagy ne menj hozzá ahhoz a valakihez, hogy megfelelj az anyádnak, vagy az apádnak, vagy a főnöködnek, vagy a nem tudom kinek. Hanem csak az a lényeg, hogy itt legyél és élvezd. És élvezd, amit csinálsz!

Mennyire tabu téma szerinted manapság  Magyarországon egy komoly betegség? Meg lehet ezt másokkal beszélni?

Bárki, akivel beszélgettem, valamilyen formában érintett a rákkal, vagy saját maga, vagy családjában, vagy ismerősi körében. Sokan el is vesztettek sok embert. Én ezért merek nyíltan beszélni róla, bárkivel. Mert emberek életét nem lehet a szőnyeg alá söpörni. A köztudatban csak egy-két olyan ember van, aki fel meri ezt vállalni és ki mer állni a tömeg elé, mint pl. Szentesi Éva.  Mivel sokan érintettek, mindenkinek van ötlete, hogy mit kéne tenni. Ezt sokáig nem tudtam ezt a helyén kezelni.

 

És ez milyen hatással volt rád, a mindennapjaidra?

Próbálom úgy intézni az életemet, hogy nekem jó legyen. És ez most lehet, hogy önzőnek tűnik, vagy önzőnek hat, de abból a fajta keretből, hogy másoknak megfeleljek, azt hiszem ez egy egész nagy lépés. Jelenleg most itt vagyok az úton. Aztán ki tudja mit hoz még az élet. És így utólag azt mondom, hogy az élet egy hihetetlen nagy rendező, és jó a humora.

Miben tapasztaltad az élet humoros oldalát?

Abban, hogy olyan emberekkel találkoztam az úton, akikre nem gondoltam volna. Másrészt túl komolyan vettem magam, meg hogy itt el kell érni valamit az életben. Persze, valószínű, hogy van egy életfeladatom és valamiért lejöttem, leszülettem. De ez még nem teljesen kristályozódott ki, hogy ez mi. De nem kell ezt az egész dolgot olyan túl komolyan venni, mert előbb utóbb úgyis belehalunk. Akkor meg élvezzük. Az élet tényleg azokat az embereket osztja, osztotta be mellém, akikre nekem kvázi szükségem volt. Azért, hogy mondjuk lelket öntsenek belém, hogy segítsenek, hogy megigyunk egy kávét és nem tudom én. Én hiszem azt, hogy nem véletlenül vannak azok az emberek az életemben, akik vannak. És én nem véletlenül vagyok azoknak az embereknek az életében, akiknek. Az egész egy okkal történik, és minden úgy van jól, ahogy van. Mert valószínű, hogy nekem ezen át kellett mennem. Ne kérdezd, hogy miért, mert nem tudom. Talán azért, hogy ezt az üzenetet, ami így kialakulóban van bennem, mert még nem teljes, ezt megoszthassam az emberekkel. Azt, hogy lehet másképp, hogy nem feltétlenül minden az, hogy téged előléptessenek, hogy sok pénzt keress, hogy hozzámenj, ahhoz a valakihez, vagy ne menj hozzá ahhoz a valakihez, hogy megfelelj az anyádnak, vagy az apádnak, vagy a főnöködnek, vagy a nem tudom kinek. Hanem csak az a lényeg, hogy itt legyél és élvezd. És élvezd, amit csinálsz.

Mi lenne a mottód?

Minden út egy lépéssel kezdődik. És inkább ez a mottóm.

Miben változtál?

Nekem volt egy nagy problémám: az, hogy hagytam, hogy mindenki beleszóljon az életembe. Rájöttem, hogy ez az én életemben probléma. Ebben a párom nagyon-nagyon sokat segített. Sokan megsértődtek, amikor végül szóltam, ehhez neked semmi közöd, ebbe légy szíves ne szólj bele!

Mivel mindenkinek van rákos ismerőse, ezért mindenki tudja, hogy mi a tuti. Nincs tuti recept! Úgy gondolom, hogy ez mindenkinek egyénre szabott. Mindenki egyénre szabottan kapja azt a feladatot, amit kap. Mindenkinek megvan a maga keresztje, még akkor is, mikor úgy látod, hogy csodaszép világban él és minden napfény, szivárvány és unikornisok repkednek, akkor is lehet a háttérben valami szar. És a szart néha ki kell lapátolni. És az én életem is ilyen volt: persze tök jó volt, mert mit lehetett látni rólam, hogy magabiztos vagyok, hogy csinálom a dolgaimat, és mindent csinálok és utazok és mosolygok mindenütt és mindenkihez van egy kedves szavam, és belülről rohadt az egész. És úgy rohadt, hogy egy csomó energiát fektettem dolgokba, amik nem azt az eredményt hozták, amit én vártam, hogy hozzanak. És ez a fajta frusztráció, ez iszonyatosan nagy volt az életemben. Nem mellesleg arról beszélve, hogy a párkapcsolataim kudarc-kudarc hátán voltak.  Mindig úgy bele sikerült választanom, hogy inkább ne is említsük.

Minden napot meg kell élni. Számomra ez volt az üzenete. Nagyon sokan azt gondolják, hogy örökké fognak élni. Velük nem történhet semmi. Én is ilyen voltam. De aztán hupsz, egy nagy pofon az élettől. Olyan Bud Spenceres saller. És akkor úgy elgondolkodik az ember, ez tényleg ennyi?

Én azért kaptam valószínűleg, én azt gondolom, hogy ismerjem fel, hogy nem más dönt az életemben, hanem én döntök. Mert nagyon sok esetben menekültem. Meg az, hogy nézzek szembe a félelmeimmel. Nagyon sok esetben sokkal könnyebb volt elmenekülnöm a világvégére, mint szembenéznem a saját félelmeimmel. Szembenézni egy rossz párkapcsolattal, azzal, hogy nem vagyok elégedett a munkahelyi előmenetelemmel, ahogy a multilevel marketing üzletem megy, mert nem volt benne sikerélményem, és ezért elmenekültem, és arrébb mentem a világban 8000 km-t. És minden tökre szép volt és jó, egészen addig, amíg haza nem jöttem és szembe kellett néznem a dolgokkal. Akkor már úgy kicsit jobban ment a dolog, és szembe tudtam nézni, de úgy látszódott, hogy én mégis ezt azért kaptam, mert nem voltam a helyemen a világban és így pedig meg kellett keresnem magamnak.

Ez annak köszönhető, hogy másoknak akartál megfelelni? Mások szabályai szerint éltél?

Igen. És e miatt nem hibáztathatok senkit, mert én döntöttem úgy, ahogy döntöttem azokban a szituációkban, amik ahhoz vezettek, hogy én ide kerültem, ahova kerültem. Azt is látom, hogy nagyon sokan ujjal mutogatnak másokra. Nem, nekem se tartott senki a fejemhez pisztolyt, hogy csináljak egy másik vállalkotást, én akartam. Senki nem mondta, hogy hetente négyszer menj le az edzőterembe, én akartam.

Túlvállaltad magad? A testedet figyelmen kívül hagytad?

Nemcsak a testemet, a lelkemet is. És emiatt nem hibáztathatok senkit, mert én voltam az, aki azt mondta, hogy na ezt még megcsinálom, na még ezt is meg azt is, meg még neked is segítek. Persze, hogyne én voltam, senki más.

Előtte én soha nem voltam beteg. Három éve jött ki, akkor találtam meg a csomót, de akkor egy évet ott vizsgáltuk, hogy mi is ez, csak zsír, meg alvadt vér, aztán megszúrták és másfélszeresére duzzadt a mellem. 

Januárban volt két éve, hogy műtöttek először. És amikor feküdtem a kórházi ágyon és bejött az osztályvezető a nyers stílusával, és azt mondja, hogy ha anglioszarkoma, akkor tehát levágjuk a mellét. Aha. Az ott egy nagy arcon csapás volt. És mindegyik műtétnél azt éreztem, hogy próbáltam valamicskét változtatni, de nem volt teljes a siker, hogy így fogalmazzak.

Változtatni az életmódomon, - szemléletemen, a diétámon, tulajdonképpen mindenen próbáltam változtatni, csak nem volt igazi a változás. Most így utólag ezt így látom.

Radikális változásokat nem tettem, csak a feszínt kapargattam. És minden egyes műtétet úgy éreztem, mint Bud Spencer és Terens Hill filmekben leosztják azt a kurva nagy sallert és akkor az ember pördül hármat a tengelye körül és elindul egy harmadik irányba. Minden egyes műtétet így éltem meg.

Eddig összesen öt műtétem volt. Ebből kettő a mellemen, egy a tüdőmön, egy a petefészkemen, egy meg a fejemen.

Az igazán radikális változás, úgy érzem, hogy akkor jött, amikor a petefészekműtétet túléltem. Ott nagyon paráztam. Amikor betolnak és az orvosok nem tudják, hogy mi bajod van és mitől fájsz és mi lehet az, mert nem látják és nem tudják és lövésük sincs. Nem tudtam senkitől elköszönni, és ott voltam egyedül, na az nagyon para volt. Azt nem kívánom senkinek.

Úgy érted, hogy egyfajta halálfélelem?

Nem is az, hogy halálfélelem. Hanem inkább nem voltam benne biztos, hogy felébredek. Na az ott para, nagyon para. Azt tényleg nem kívánom senkinek. Amikor másnap reggel felkeltem, és elmondta az orvos, hogy kurva nagy mákom van és valaki nagyon vigyázott rám odaföntről, merthogy konkrétan perceken múlott az életem, mert a rekeszizmomig állt a vér a hasamban. Na ott akkor az para. Ott abban a szakaszban az életemnek rájöttem arra, hogy mi a fontos, a prioritás megváltozott. Nem azt mondom, hogy mindig sikerül betartanom a prioritást, de törekszem rá.

Mit jelent törekedni rá?

Törekszem arra, hogy több időt töltsek azokkal, akik fontosak. Nem mindig sikerül, de törekszem rá. Törekszem arra, hogy meglássam a szépet az életben. És arra, hogy azt csináljam, amit szeretek.

És így, hogy leszázékoltak, a párom azt mondta, hogy elérted azt, amire az LMM-sek vágyakoznak: hogy passzív jövedelmed legyen. Nagy szerencsém volt ezzel is, mert olyan helyen dolgoztam, ahol teljes bérrel be voltam jelentve. Havi ötvenezer forintból, vagy huszonötből, senki sem tud megélni. És én tegyem össze a két kezem, mert nincs gyógyszerem. Nem kaptam kemoterápiát, nem kaptam sugarat, nincsenek mellékhatások. Mire költök? Vitaminra. Én ebből a szempontból nagyon szerencsés voltam. Most megtehetem azt, hogy nem az a legfontosabb, hogy miből lesz pénzem. Próbálom úgy intézni a dolgaimat, hogy azt csináljam, ami nekem jó.

A nőiességedet a külalakhoz kötötted?

Én építészként végeztem, és belsőépítészként dolgoztam. Amikor kimész építkezésre, akkor ott fel kell venni a nadrágot és férfiként viselkedni, hogy márpedig Józsi azt úgy meg lehet csinálni. Cicababaként nem biztos, hogy lenyomod a torkukon, legalábbis ez volt az én nézőpontom. Én egy sokkal karakánabb ember voltam, mint amilyen most. És inkább azt lehet mondani, hogy férfiként funkcionáltam, mint nőként. Belementem a harcokba, munkahelyen, életben, bárhol.

És rájöttél, hogy ez kevésbé a női éned?

Amikor leműtötték a mellemet, akkor elkezdtem gondolkozni azon, hogy lehet baj van a nőiességemmel? Igen, amikor nem volt hosszútávú, normális kapcsolatom korábban, csak egy, akkor azt mondom, hogy akkor lehet, hogy el kéne gondolkozni, hogy valami nem oké. Ráadásul férfiasabb szakmában dolgoztam, belementem olyan dolgokba szakmailag, felvettem a kesztyűt egy olyan szituációban, hogy nem biztos, hogy kellett volna. Akkor elgondolkoztam, hogy hát lehet, hogy itt problémák lesznek. És akkor itt volt egy nagyon nagy mélypont, amikor tényleg azt hittem, hogy a külalak az, ami meghatároz nagyon sok mindent. És akkor ott nagyon el voltam keseredve. És akkor a párom ezt nagyon szépen helyre rakta bennem. Ő kellett ahhoz, hogy én újra nőként tudjak magamra tekinteni. Neki és a szüleimnek, meg a barátoknak, akik még mellettem voltak, nem tudom eléggé megköszönni, mert nagyon sokszor ők tartották bennem a lelket. Volt időszak, amikor ők tartották bennem a lelket. Másik nagy tanulság, hogy hatással vagyunk egymásra. Amikor valaki megismer és megkérdezi ki vagy te, merről jöttél, és merre mész, akkor ez bennem van, ez is én vagyok. Ez a betegség is hozzátartozik az életemhez. Nem azt mondom, hogy ez is én vagyok, mert ez egy nagyon bonyolult fogalom, hogy ki vagyok én. Hallgassuk végig meg Biggelbauer bácsi öt órás prezentációját ezzel kapcsolatban: a nevem nem én vagyok, a titulusom nem én vagyok, de az, ami történik velem, az az én élettörténetemnek a része. Az hat rám és attól vagyok olyan, amilyen vagyok. A múltbéli dolgaim nem feltétlenül határoznak meg engem, de azok alakítottak olyanná, amilyen lettem, amilyen jelenleg vagyok. Ez csak a milyensége.

Mit lászt az Illle-ollában?

Amikor először találkoztunk, akkor nagyon megfogott az a kabát, amit később meg is vettem magamnak. Mert egyszerűen zseniálisnak tartottam, hogy ez kifordítható. Szeretem azt, hogy van benne egy rafinéria. Egyszerűnek tűnik, de mégis van benne egy pici plusz, amitől más mint a többi. És szeretem azt, hogy variálható. És szeretem benne ezt a játékosságot, megvan benne, hogy elegáns vagyok, ugyanakkor van benne egyfajta rugalmasság, szabadság és játékosság. Ez benned is ott van, látom a márka jól képviselteti magát J. Nekem ez tetszik az Ille-ollában. Elegáns, ugyanakkor rafináltan játékos.

Hogy érzed magad a ruhákban?

Nagyon jól. Ráadásul annyira jól, hogy tavaly fölvettem egy esküvőre és valószínű, hogy ahogy a ruhát hordtam, meg ahogy a ruha állt rajtam, meg a kisugárzás – egy hónappal a hasműtét után. Odajöttek, és kérdezték, hogy de jó, és honnan van. Az a rafinéria, játékosság és könnyed elegancia, ami jellemző a ruhátokra, az bennem is bennem van, kihozta belőlem. Hasonszőrű embereket vonzunk be.