Ille-olla nagykövetünk életmottója: „Merj nagyot álmodni és mindeközben bízz a létben!”

Második ille-olla nagykövetünk: Bodó Mária, a Duna Televízió Kultikon című kulturális magazin szerkesztője és műsorvezetője. Marika hosszú utat tett meg, kemény munkával, kitartással, mire megvalósította gyermekkori álmát: eljutott a kamerák elé. Azt csinálja, amit mindig is szeretett volna: közvetíteni, értéket bemutatni.

A határon túli kislány mert nagyot álmodni!

Marika már a kezdetektől ille-olla vásárlónk. Nyomon követtük egymás életpályáját. Most a Ferenciek téri Pio kávézóba ültünk be egy hihetetlenül inspiratív, szívet melengető, tanulságos, mély beszélgetésre, ahol megfogalmazódott múlt, jelen és jövő. Íme a nagyot álmodott most már érett nő életéről, gondolatairól.

Talán elárulhatjuk, most volt a 30. szülinapod. Jelent ez számodra valamit? Fordulópontként tekintesz rá?

Érdekes, hogy úgy alakult az életem, hogy pont most zárul le egy életszakasz és következik egy új. A huszas évek a „nagyot álmodásról” szóltak, hogy megtaláljam saját utamat, most következik az a feladat, hogy amit sikerült megtalálnom, azt meg is tartsam. Illetve: ezek az évek még rólam szóltak, a következők remélehetőleg már a családról…

 

Gondolom, az említett életszakasz-váltáshoz tartozik az is, épp az esküvődre készülsz, ősszel férjhez mész – ha jól értesültem. Lelkileg is készülsz rá?

Igen, jól értesültél :-)! És hát valóban, mondhatni, hogy nagy „felkészülés” előzte meg döntésünket. Már több mint 8 éve vagyunk együtt vőlegényemmel, házasságkötésünket régóta tervezzük, most éreztük, hogy itt az ideje.

8 év azért hosszú idő…

Igen, jópár izgalmas, kalandos és tanulságos év van mögöttünk: például több évnyi távkapcsolat, amikor konkrétan egy óceán választott el minket – Laci ugyanis Amerikában élt, amikor megismerkedtünk, én Budapesten, volt együttélés, külön lakás… Nyilván jópár hepe-hupán keresztülmentünk, amíg megismertük nemcsak a másikat, hanem saját magunkat is ebben a kapcsolatban. Ez egy nagyon fontos része volt egyébként az – általad kérdezett – házasságra való felkészülésnek:önismeret a párkapcsolatban, és saját hibáim felismerése és tudatosítása.

(Laci készítette Marikáról az itt látható képeket, szeritnem magukért beszélnek 

Szakmai életedre áttérve: hogyan jutott el a nagyot álmodó, határon túl, egy kis faluban élő kislány a magyar állami tévé képernyőjére?

Én egy kis felvidéki faluból származom, Bősről, ahonnét nézve valóban távolinak tűnt Budapest és hogy valaki a magyar közszolgálati televíziónál dolgozzon. Emlékszem, amikor az érettségi környékén megkérdezték tőlem a falubeliek, hogy akkor hogyan tovább, és én azt válaszoltam, hogy Budapestre szeretnék menni egyetemre és a tévében szeretnék majd dolgozni, anyukám alig bírt szabadkozni, hogy „ó, hát csak álmodik a lány!” Pedig nekem tényleg ez volt a vágyam. Néztem esténként kulturális műsorokat, és arra gondoltam, hogy egyszer én is ezt szeretném csinálni.

És sikerült is megvalósítani az álmodat! Mi motivált célod elérésében?

Onnét nézve Budapest maga volt számomra a csoda, a kultúra fővárosa! Szerettem volna én is itt élni, és részese lenni ennek a világnak. Egyrészt. Másrészt pedig én magam is szerettem volna azért dolgozni, hogy azok az értékek, amelyeket kultúránk őriz, és amelyek nap mint nap születnek – akár Budapesten, akár Pozsonyban, akár Csíkszeredában -, minél több emberhez eljuthassank. Erre jó a tévé. A közvetítésre…

Mit tartasz ma fontosnak?

Például annyi tehetséges, alkotó ember él a környezetünkben, példaértékű és elképesztő teljesítmények születnek itt, mellettünk nap mint nap, amelyekről olykor nagyon keveset vagy szinte semmit sem tudunk. Ezek megmutatása, felmutatása feladat! Ezért dolgozom.

És mit csinálsz most?

Most a Duna Televízió kulturális szerkesztőségében dolgozom, azon belül pedig főként a Kultikon c. kulturális műsornál, szerkesztőként, és újabbanműsorvezetőként is. Ez most egy új feladat és egyben egy nagyon nagy kihívás is számomra. A Kultikon egyaránt foglalkozik magyarországi és határon túli kulturális eseményekkel, ezek után talán mondanom se kell, hogy nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy itt dolgozhatok.

Mi kell a sikerhez szerinted?

Nyilván mindenkinek más a siker-receptje. De amit én tudok mondani: sok-sok munka és nagy-nagy kitartás. És aztán jöhet a szerencse! És türelem, mert azt is meg kell tanulni, hogy néha akkor kapunk meg dolgokat, amikor már megtanultuk elengedni.

Mit jelent számodra a magyarság, magyarnak lenni?

Én úgy nőttem fel, hogy magyarként kisebbségnek számítottam abban az országban, ahol születtem. Hogy mit jelent ez? Például azt, hogy csak bizonyos közegben tudsz magyarul beszélni (elég volt csak 40 km-t utazni falumból, már nem lehetett hallani magyar szót), vagy például azt, hogy azért, hogy a következő évben is magyarul tanulhasd a történelmet, komolyan meg kellett küzdeni. Magyarnak lenni egy tudatos vállalás volt – felvállalása annak, hogy te igenis ragaszkodsz a kultúrádhoz, a történelmedhez, nem szeretnél asszimilálódni, teszel ellene. Mert szeretnéd, ha gyerekeid is megismerthetnék Ady és Radnóti verseit. És az ott élők küzdenek is ezért, nap mint nap. Hát ezek az én alapélményeim, amit hordozok magammal. Hogy a magyar kultúra megőrzéséért tenni kell.

Mi az életmottód?

Talán életmottóm nincs, de van egy bibliai rész, amit nagyon sokszor magam elé idézek – és ami arról szól, hogy ne aggodalmaskodjunk „a holnap felől”. Az ég madarai és a mező virágai se teszik, mégis megvan mindenük, amire szükségük van.

Hiszel a véletlenekben vagy a sorsban?

A Gondviselésben hiszek. Hogy dolgoznunk kell saját boldogságunkért és boldogulásunkért, de az emberi akarat az még kevés. Kell hozzá az isteni gondviselés is. Olykor rá kell hagyatkozni a Létre, és bízni, nem lehet mindig csak nekünk akarni…

Már régóta ille-olla törzsvásárló vagy, mi az ami megfogott az ille-ollában?

Egyrészt, fontosnak tartom a fiatal magyar tervezők támogatását, hogy hordjuk az általuk tervezett ruhákat. Hogyha van rá mód, ne csak a bevásárlóközpontokban megtalálható nagy világmárkák ruháiból válogassunk, hanem a hazai tervezőktől is. És itt nemcsak arról van szó – amit általában ki szoktak emelni – hogy a divattervező ruhája egyedi, és különlegesnek érezheted magad benne. Persze, ez is benne van. De emellett ezeken a ruhákon látszik, hogy mennyi munka, ötlet, tervezés van mögöttük és mennyi szeretet bennük. És jó dolog az, hogyha az ember saját közösségének alkotóit támogathatja!

Ami az Ille-Ollában megfogott: gondosan megtervezett, egyszerre különleges, mégis  kényelmes, minden nap viselhető ruhák. És nagyon jól variálhatók!

Hogyan tudsz azonosulni vele? Hogyan látod meg magadat benne? Hogyan érzed magad benne?

Talán az a legjobb szó, hogy természetesnek. Szeretem azt, hogy nagyonkényelmesek, (egy Ille-Olla ruha sohasem szorít:), mégis nagyon nőies darabok. Szerintem nagyon jól képviselitek azt, amit kitűztetek magatok elé: a szolid vagányságot! Figyelemfelkeltő, de nem kihívó, és nem csajos, hanem nőies az Ille-Olla ruha.

Melyik a kedvenc ille-olla darabod? Miért?

Ez nagyon nehéz kérdés! Például nagyon szeretem a Maya-ruhát, klasszikus női darab, sok dicséretet is kapott rajtam. Az utóbbi időben, a napi rohanásban a legtöbbet a Ditta néven futó szürke kosztümmellényt hordtam. Nagyon jól variálható darab, ha farmerhez veszem, akkor sportos, ha szoknyához, akkor elegáns az összhatás, és szabásával, nagy gallérjaival mindig ad valami “cselességet” az egyszerű napi öltözetnek.

A képeket Antal László (Marika vőlegénye készítette